Bemutatkozás

Cégünk, a First Chinese-Hungarian Testvérvárosi Kapcsolatokat Koordináló Nonprofit Kft.

Azzal a céllal hívtuk életre és jegyeztük be, hogy elősegítsük a Magyar Köztársaság és a Kínai Népköztársaság városai közötti kapcsolat felvételét. Ehhez kapcsolódóan Pekingi és Budapesti irodáinkban is képviseletet tartunk fenn, ahol munkatársaink azon munkálkodnak, hogy a megfelelő társminisztériumokkal, gazdasági vezetőkkel és az országok követségeivel közösen, hogy a legjobb koncepciót nyújthassuk az Önök városának partnerprogramunk keretében.

Amit nyújtani tudunk és vállalunk:

  • Amennyiben a település kinyilvánítja szándékát a testvérvárosi kapcsolat kialakítására (szerződés cégünkkel), megkeressük az adottságoknak megfelelő testvérvárost.
  • Megkezdjük a kapcsolat felvételi procedúrát, biztosítjuk a megfelelő jogi és szervezési feltételeket.
  • Fordítjuk a hivatalos leveleket, illetve biztosítjuk az angol-kínai tolmácsolást és a delegáció tagjait felkészítjük a protokollnak megfelelő szabályok alkalmazására.
  • Megszervezzük a delegációk be- és kiutazását, részt veszünk a településre érkező küldöttség programjának előkészítésében.
  • Elindítjuk a helyi viszonyoknak megfelelő gazdasági, partneri kapcsolatfelvételt, az ipari befektetők és vállalkozók projekt menedzselését.

Terveink szerint a testvérvárosi kapcsolat átfogja majd a települések között létrejövő gazdasági, sport és kulturális folyamatokat, és a kölcsönös partneri viszony pedig szoros együttműködés kialakulását eredményezi a két ország között.

Munkatársaink azért dolgoznak, hogy az Önök városa és a kínai partnerváros között, teljes legyen az összhang, és mindkét fél teljesen elégedett legyen a testvérvárosi kapcsolat kialakulásával.

Üdvözlettel és Tisztelettel: 
Popa István Lucián 
ügyvezető igazgató

Log in or Sign up

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. Adatkezelési tájékoztató